Wehner Tibor:
Sejtelmességekből szőtt képek

A nyolcvanas évek második, a kilencvenes évek első felének történései, és a történések nyomán megvonható konklúziók, és persze az atmoszféra, a hangulat kapcsán - vagy a feltololú érzelmek miatt - önkéntelenűl is hajlamosak vagyunk mintegy utólagos magyarázatok, visszamenőleges megoldási lehetőségek után kutatva analógiákat keresni, ok-okozati összefűggéseket teremteni a kaotikus állapotok, a zűrzavar felé sodródó léthelyzet és a sejtelmességekbe burkolózó, a tartozkodó idegenséggel, komor fenyegetettségekkel átitatott művészeti megszólalások, kifejezések között. Ezen kapcsolatrendszerbe, e szubjektív, de az azonosulás esélyét felkínáló megérzések által vezérelt művilágba invitálják a szemlélőt Németh Géza festőművész képei, amelyeket október utolsó, november első napjaiban a budapesti Körmendi Galéria tárt a nyilvánosság elé. Ám ha a pályaképet vizsgáljuk, ha a tíz éves alkotóperiodust reprezentáló művek keletkezéstörténetét is feltárjuk, akkor le kell szögeznűnk: bonyolult áttételeken keresztűl érvényesűlő indítékokra, eredők és hatások szövevényesen szerveződő összetevőire épűl ez a piktúra. Az ötvenedik életévén már túllépett Németh Géza alkotóútja korántsem volt olyan szabályszerű, mint kiváló pályatársaié; nehéz a generációkhoz kapcsolás, szinte lehetetlen a nemzedéki támpontok meglelése, s nem alkalmazható a hivatalos művészethez, és a kirekesztett, a kivűlállását mereven hírdető avangarde magatartásmódhoz való illesztési kísérlet sem. E művész magányosan valósította meg festői programját. Kűlönös Németh Géza munkássága azért is, mert termése tulajdonképpen Magyarországtól távol érett be; az amerikai alkotó -peiódusok műegyűttesei, az amerikai insprirációra szűletett művek mindmáig a legjelentősebbeknek ítélhetők. E kiállítás egyik fő vonulatát is a közelmúltban alkotott arizoniai képek jelőlik ki. Ezért minő- síthetjűk fontosnak az áttételek, az utalások, a gondolati és érzelmi visszacsatolások, villódzások érvényesűlését, amely utazásokban és időzésekben, egyűttes tengerentúli és közép-európai indíttatásokban, távolodásokban és közeledésekben, elrugaszkodásokban és visszatérésekben ölt, öltött testet.
Egy madár, egy alak, egy belső, rejtelmességekbe burkolózó táj, egy építményszerűség - e szűk motívumkicsre alapozódik az egy évtizedes termés metszetét megidéző kollekció. A madár űl, röppen, szárnyal, talán támad, de néhol minha csak a szárnysuhogás absztrakt-vizuális képe idéződne meg. Az alak tétova mozdulatlanságba merevedve áll, vagy ziláltan, megtépázottan szembefordul, néhol meg átalakul: torzzá, szörnyszűlötté. A táj furcsa elemekből, alakzatokból szerveződik, mintha természetes képződmények és mesterséges építmények összeolvadásának terepe lenne. Mintha egy felbomlott, darabjaira hullott, romjaiban leledző világba lépnénk, amiben valamifajta újraszerveződés kezdődött, de a romokból durva, barbár formációk körvonalai bontakoznának csak ki.
Vagyis néhány hagyományosnak minősíthető, de szuverén szemlélettel alakított témakör feldolgozását regisztrálhatjuk, amelynek festőiségét a század és napjaink egy-egy jelentős, már-már kikerűlhetetlen művészeti áramlata érintett megy gyengéden; a szélsőséges kezdeményezésektől távolságot tart, de a konvenciók továbbéltetését elutasítja Németh Géza művészi magatartása. Vásznai az expresszív, a szűrreális és szimbolizációs elemek, szemléletmódok egyűttes jelenlétének, összecsapásának színterei, amelyekből az expresszív hevűlet, képalakító szándék emelkedik ki főszereplőként. Minden bizonynyal a kűlönös jelenség-, az összetett jelentésvilág és a szuggesszív emóciók egysége végén érinti meg a befogadót oly erőteljesen ez a festészetet: a figurativitás és az absztrakció határmezsgyéjén, a sejtelmességekben egyensúlyozó, ridegségekkel és lepusztultságokkal telített tartamok szordínós, visszafogott kolorittal kelnek életre; a fojtott, tompa zöldek, a nyomasztó barnák, a dekadens rózsaszínek által derengenek fel az idegenség-látomások.
Tudjuk, hogy e festészet központi motívuma, a madár megannyi jelentéssel felruházott jelkép: az emberi kultúra épűlésének évszázadai során rátapadt rétegek sugárzása által legerősebben az égi szféra a hétköznapiból transzcendenssé avatott jelenségeként, a lélek hordozójaként, az ember és az Isten közötti kapcsolat megtestesítőjeként jelenik meg. Németh Géza madarairól is nehezen dönthető el, hogy hús-vér földi teremtmények, vagy az ég kűldöttei: csak az tudható, hogy tragikusan zavarodottak, hogy kiszolgáltattan ver gődők. Ezen szomorú látlelet, e csendes drámaisággal szemlélt és közvetített világkép, e rezignált életérzés érvényességét megkérdőjelezni nem tudván szemlélhettűk Németh Géza festőművész szép kiállítását.
Wehner TiborWehner Tibor