A keresztvitel is egy folyamat, aminek állomásai azért határozódtak meg, hogy az egész utat jellemezzék és annál is többet, az egész létet. Nem?
Festőnk mit akar pont ezekkel a pillanatokkal?


Mutatni egy megkövesedett állapot bomlását?
Egy test, egy szellem vagy egy állapot szétesését láttatja? – Hogy amikor a lét elérte csúcspontját, akkor eltervezi az utolsó tervet? – Hogy miképpen robban szét a nehéz munkával kialakított szoborság?
A bal oldal – a szobor felől nézve – a logika oldala még ép, de az érzelem jobb agyoldala már szanaszét a levegőben van? – Vagy énfelőlem mutatja az oldalakat, mint a tűkör, és így pont fordítva?
Valahol a halánték és a homloklebeny táján volt a dájnamit? – Egyáltalán szétmegy ez a bálvány a történet során, vagy csak egy lágyabb pozíciót talál?
Mindig robbanás a bomlás, nem lehet valami halk morzsolódás?
Az Alany csak eltűri, mert nem tudja kézben tartani az aktust? Arról van-e szó, hogy a szellem egyetlen lehetősége, hogy kiválassza a sor pontjait és netán megfogalmazza? Á‰s máris kékre van ítélve, mint a halott hús?
Nem lehet mindig igaz a zorbászi mondás, hogy gyönyörű összeomlás volt? Umberto Eco felhívja a figyelműnket Jorge Luis Borgesnek arra a mondatára, hogy nincs a világmindenségnek olyan osztályozása, amely ne volna jogos, önkényes és légből kapott.
Thury Levente