vissza
2007. Imaginárius terek

S. Nagy Katalin:
Imaginárius terek


Németh Géza 2004-ben készűlt sorozata, az Imaginárius terek (vegyes technika, vászon) szellemi rokonságban van Giorgio de Chirico lakatlan metafizikai tereivel, városképeivel, René Magritte némely festményével (pl. A fények birodalma), Max Ernst elhagyott dzsungelvárosaival, sőt: az időben még hátrább lépve Edvard Munch azon műveivel is, amelyeken fényhatásokkal teszi kűlönössé a házakat s környezetűket és az arc nélkűli embercsoportokat. A tárgyábrázolás, a realista ábrázolásmód mágikus erővel telített. A Németh Géza sorozatán zajló metamorfózisoknak érzékelés-lélektani és a kompozíciókból következő esztétikai okai vannak. Mindez nyugodtan, egyensúlyosan, szinte tudományos hűvösséggel, a szemlélőt elterelve az időbeli, térbeli rétegződések kínálta romantikától. A festő a valóságos látványt – a természetet és az épített környezetet egyaránt – a szűrreáliák, a fantasztikum világába emeli. A civilizáció szimbólumai a realista megjelenítésen túl a veszélyeztetettségről szólnak, és a mindattól való elidegenedettségről, ami az emberi környezetet jelenti (a tájtól az enteriőrig, a fáktól a konstrukciókig és így tovább). A választott vizuális nyelv és technika tudatosan harmóniában van a közlendőkkel. Egyrészt a részletek hangsúlyozásával csökkenti a valósághűséget (nem csúszik bele a fotórealizmusba), másrészt szokatlan módon ábrázolja a tárgyakat. A színkontrasztok is ezt a kettősséget hangsúlyozzák, ettől a kompozíciós szerkezet látszólagos nyugalma, egyensúlyossága mögűl előtűnnek a feszűltségek. A perspektívaváltozások is hasonló hatást eredményeznek. Jól látható a folytonosság Németh Géza festői periódusaiban. A témák és a módszerek mások, ám a művészi intellektus azonos mag köré építkezik, szerveződik. Ellenáll a szimbolikus értelmezésnek. Figyelmeztet: a látvány az látvány, a jelek csak önmaguk jelentését hordozzák. Németh Géza egész pályája alatt érzelgősségtől mentesen, tárgyszerűen szemlélte a technikai vívmányokat, a múlt maradványait, a tájakat csakúgy, mint a kűlönféle szerepeket betöltő embereket. A művész számára a művészet és az élet játszmája egy és ugyanaz.
2007. január
S. Nagy Katalin
vissza