S. Nagy Katalin:
Stációk, 2000
Arc-Tér, Vigadó Galéria, 2000

2000 tavaszán a Vigadó Galériában Németh Géza két sorozatát mutatta be Arc-Tér címmel: a hét darabból álló Stációk (2000) című sorozatát és az 1995–1996-ban festett ugyancsak hét darabból álló Arc-Tér című sorozatát. A Stációkat (2000) 2001-ben a Sziget-Galériában újra kiállította és az ott készűlt katalógusban a hét festményhez hét szerző írt szabadverset, rövid esszét: az elsőhöz Papp György filozófus, a másodikhoz Kecskeméti Kálmán festőművész, a harmadikhoz a Rómában élő Charlie Farkas szobrász (Farkas István fia), a negyedikhez Gerzson Pál festőművész, az ötödikhez Wehner Tibor művészettörténész, a hatodikhoz Thury Levente keramikus, a nyolcadikhoz Rózsahegyi György közgazdász (ezek a festmények reprodukciói mellett olvashatók).
A Stációk cím beszédes, akárcsak a következő érvekben festett Buddha-sorozatnál a Buddha cím. A sorozat hét darabból áll, mindegyik 90 x 90 cm, négyzet formájú, vászonra akryllal festve. Mindegyik szűrke, szűrkéskék, kevés fehérrel. A keresztény kultúrában mindenki számára régóta ismerős a cím. Hiszen a XV. századtól kezdve vált szokássá a Jézus Krisztus szenvedésének hét, majd tizennégy állomását – stációját a templomokhoz vagy temetőkápolnákhoz vezető út mentén felállított oszlopokon ábrázolni. A templomokban is kifűggesztették a hét vagy tizennégy darabból álló stáció-képeket. A hívők az épűleten belűl vagy kívűl végigjárhatták a keresztutat, átélhették Jézus szenvedéstörténetét. Ágy Jeruzsálemből távol is átélhették, ahogy Krisztus a helytartó palotájától, Pilátustól eljutott a Golgota hegyig, keresztre feszítésének helyszínéig.
Németh Géza nem a hagyományos ikonográfiát követi, és nem a keresztutat (Via Dolorosa), a keresztvivést, nem Jézus utolsó útját festi meg. A cím azonban olyan erőteljes, hogy a keresztény vallásokat ismerő néző – hívő vagy nem hívő – nem vonhatja ki magát ebből a történetből, abból, ahogy sok száz festő sok ezer festményen megörökítette a keresztvitelhez kapcsolódó eseményeket, a szenvedéstörténetet.
Németh Géza hét festményén hét szenvedő arcot fest. Pontosabban hatot, hiszen a hetedik már halott. Az elsőnek még nyitott a szeme, ránéz a nézőre, a másodiknak már nincs tekintete. Az ötödik még egyszer megkísérli kinyitni egyik szemét, a másik helyén már fehér lyuk. A hatodikon már vak, s a hetediken feje is lecsuklik. Egyetlen arc a szenvedés, megalázottság, megverettség kűlönböző stádiumaiban, stációiban, amikor is már nincs tovább, az élet maradék jelei is elenyésznek. Nem is beszélve azokról a megrendítő, megindító érzelmekről, amelyeket az arcok önmagukon hordoznak a szenvedés vájataiban, a festő által belevésett vonalakban, szenvedés-nyomokban s mindarról az emocionális hatásról, amiket az arcok a nézőből kiváltanak. A megfelelő leírás túl lírai, költői lenne (megteszik ezt a kiállításkatalógusban az egyes Stációkhoz írt szövegekben a kűlönböző foglalkozású írók, akiket összeköt a Németh Gézához fűződő barátság és a Stációk sorozat kiváltotta megrezdűlés). A szerkezetesség, szigorú komponálásmód és a visszafogott színek ellenére a festmények expresszívek, de nem expresszionisták.
A keresztény hagyományokban a hétnek kitűntetett szerepe és sokféle jelentése van. Isten hét nap alatt teremtette a világot, így a hétnek hét napja van, rendezőelv a hetes. A keresztények hét erénye is a hetes szám fontosságágát mutatja. A hét az Isten felé vezető utat is jelképezi, aki fel akar jutni hozzá, annak hét emeletet vagy hegyet kell megmásznia, hét próbán túljutnia. Németh Géza a hét festményből álló sorozatot 6 + 1-re bontja, ez a mítoszokban, világmagyarázatokban a beavatás, a meghaladás szimbolikáját hordozza magában. Németh Gézánál hat arc még élő, a hetedik (6 + 1) halott. A halál által nem történik meg a beavatás? Vagy éppen a halál állapota a meghaladás, a beavatás végső célja?
A színek alárendelődnek a Stációk-sorozat lényegének. Szomorú és fájdalmas, hideg és tartózkodó, szenvedésteli és elutasító szűrkék. Tudjuk, hogy a szűrke a fehér és a fekete keveréke, azaz a tisztaság, tökéletesség, isteni fény (fehér) és a halál, a világmegvetés, az alázat (fekete) színeinek keveréke. A kabbalisták életfáján a bölcsesség szafirájának szimbóluma. Átmenet minden szín között, ebben az értelemben az ember színe. Németh Géza Stációján valójában hét emberi arc, nyomasztó, depressziós, reménytelen, magányos emberi arcok, megkínzottságukban és megalázottságukban hasonulnak a krisztusi keresztút stációinak állapotaihoz. Ne felejtsűk, ugyanakkor a szűrke lehet az unalom, a hétköznapiság, a silányság színe is („én nem leszek a szűrkék hegedűse" – írja Ady Endre az Ášj vizeken járok című versében). Némethnél a szűrke nem a közöny, a köd, a hamu színe, hanem a szenvedések tárházának kifejezésére szolgál. A kevés fekete és még kevesebb fehér a sok szűrke között tovább fokozzák a szűrkében amúgy is meglévő ellentétes tartalmakat, a szűrkébe olvadó hidegkékek a kellemetlen, negatív érzéseket mélyítik el. A IV. Stáció hátterében megjelenő barnák nem hagynak kétséget afelől, hogy mindaz, ami a Stáció sorozatban megtörténik, az itt a Földön történik meg. S végűl a VII. Stáción a megnövekedett fehér színek is bizonyítják, ez az arc, az utolsó stáción lévő portré egy halott ember, halálra kínzott ember arca. Az arc teljesen szétesik, bár formailag rendezett a többihez viszonyítva.
Ismét fontos képi szerepe van a mély karcolásoknak, éles vonalaknak, kitűremkedéseknek, természeti elemekre is visszautaló formáknak, a jellegzetes képépítő gesztusoknak. A háttér sohasem az ég, inkább élettelen kráter, élő organizmusok nélkűli kopár táj, sehol egy kis élő zöld, vegetáció, egy kicsinyke meleg, élettel teli folt.
Talán Charlie Farkas fogalmazza meg legpontosabban: „A sziklában rejtőzködő öntudat felébredése és emberré emelkedésének kűzdelme? Lehet, de az is lehet, hogy csak sokáig nézve a sziklát a lemenő napfényben, elkezdett emberarcot ölteni."
Mi más a festészet lényege, mint éppen ezek a metamorfózisok? A szikla-kő-arc Jézus átalakulások? Az egyik létformából átmenet a másikba, mindaz a konfiguráció, átváltozás, ami a vonalak, színek, struktúrák segítségével a szeműnk előtt a képen, a felűleten lezajlik.

2007. december S. Nagy Katalin