S Nagy Katalin:
13 grafika - Tárgyszerű megnyitó
2009. kiállítás, Arcus galéria, Vác

Németh Géza képzeletbeli városa nagyon is valóságos részletekből szerveződik. Az első asszociáció valószínű mindenkinek: Róma, a római kori Róma, a kora keresztény és barokk Róma és az a mai mediterrán Róma, amiben összesűrűsödik az idő. Két, két és félezer év hozadéka
Amitől ezzel a megfejthetetlen várossal kapcsolatban minden közhely igazzá válik. Pl. ilyenek: Róma világ közepe, Rómát látni és meghalni ... Róma fáj, Róma kibírhatatlan - kűlönösen egy közép-keleteurópai számára: hiszen itt semmi sem folytonos, a kultúra töredékes, alig-alig valamit őrzött meg a múltból, itt rombolni szokás,nem építeni.
Amúgy Németh Géza festő, grafikus és szép könyvek kiadója eredetileg építész és mai is épít, ha kedve támad bizonyítani, hány féle mesterség van a kisujjában, akarom mondani a fejében.
Imaginárius terek - adja egy másik sorozatának címéűl, de hisz Róma is az úgy egészében, valóságosságában, kézzel fogható oszlopaival, kupoláival, kútjaival, vízköpőivel, galambjaival, házfalakra kopaszkodó növényeivel, pineáival, tűkröződéseivel, az élő és élettelen oly összefonódásaival, mely talán sehol a világon nem élhető át ennyire koncentráltan.
De ez a 13 grafika mégsem Róma, hanem Németh Géza teremtménye, formák, rendszere, Szinek összhangja, térkapcsolódások. Teremtett látvány, megalkotott képi világ, kitaláció, sűrítmény. Nem véletlen, hogy egyikén önmagát háromszorozza meg a perspektíva törvényeinek ellentmondva. Ez a szabadság a művészet lényege: az adott elemekből újat formálni, utalásokkal a konkrét helyszínt is megidézni, de el is távolodni a látszólag adottból a képzeletbelibe.
Az még kűlönösebbé teszi a csak római és nem csak római konkrétumok, tárgyak, környezetek, hatását, hogy Németh Géza Imaginárius terei szellemi - nem látványbeli, hanem szellemi - itáliai Giorgio de Chirico lakatlan, otthontalan metafizikai tereivel, városképeivel 17 11-ből kettőn-hármon még az olasz futuristákra is történik - ha áttételesen is - utalás (lásd belső mozgások).
Az alkotó konstruál, sosem válik érzelmessé, romantikussá és ez nagyon fontos mozzanat, hiszen Róma csábíthatna és csábít is a felfokozott érzelmekre, hangoskodásra, elragadtatásra s persze a tömény giccsre. Ezeket a zsákutcákat némi távolságtartással, hűvösséggel és nem kevés fricskával lehet elkerűlni. Nehogy - figyelmeztet, miközben hamiskásan mosolyog cseppet sem idealizált hármas önarcképén. Kővé dermeszt - figyelmeztet szőke, göndör fűrtös istenfiú szobor fejével egy közhely öltözékű turista teste. Húnyd le a szemed - tanácsolja egy önmagában szűrrealista fej, belűlről többet látsz.
Fontos életrajzi adalék persze, hogy 2001 novembere és 2002 januárja között Németh Géza három hónapot élt, fotózott Rómában, készített negyven digitális montázst, melyhez a rómain kívűl felhasználta az Ostiában és Sperlongán készűlt fotókat is. Az is a történeti hűség kedvéért megemlítendő, hogy 2001-ben 2002-ben Németh Géza egy festmény-sorozatot - 12 db-ból áll - is festett Római vörös címmel papírra akrilfestékkel, azok azonban a festő korábbi festményihez kötődnek inkább és kevésbé a Róma című digitális montázsokhoz.
A választott műfaj, a montázs kitűnően szolgálja a célt: a műfaj lényege a transzformáció, az átváltoztatás és az átváltoztatások során valami egészen másnak a létrehozása, mint amit a kiinduló elemek indíthattak volna el a festőben is és a nézőben is.
Németh azóta készűlt munkáira, festményeire, igen nagy hatással voltak saját római digitális technikát használó grafikái. Amit Á–nök itt most látnak kiállítva, korszakhatárt jelölő munkák van létjogosultsága előttéről és utánnáról szólni.
De vajon Róma, a valóságos, tereivel, kertjeivel, terrakotta színeivel, sugárzásával nem ezt hívja elő mindannyájunkból? Ott vagyunk, fel se fogjuk,majd visszatérve megszokott közegűnkbe, érezni kezdjűk az idő bonyolultságát s hogy Róma átvágta az életűnket: volt előtte és van az utána.
Várhatunk-e ennél többet művektől, mely bennűnket, akik se montázs, se grafikát nem tudunk csinálni, emlékeztet az idő tagoltságára? Realitás és irracionális közelségére? A saját képzeletbeli városunkra? Létezésűnk korlátolt helyszíneire?