Kecskeméti Kálmán;
Festő a padláson 1989


A műterem, ahol Németh Géza festőművésszel beszélgetek, a Moszkva tér egyik öreg házának padlásterében található. Az átalakítást a festő maga tervezte, hiszen építész diplomája is van. Nemrég tért vissza Amerikából, ahol egy ösztöndíjnak köszönhetően közel két évet töltött. Ő is megpróbálta, amit manapság egyre többen próbálnak: bekerűlni a nemzetközi művészeti életbe. Hiszen mostoha sors ma magyar festőnek lenni. Műkereskedelem még nem, állami mecenatúra már nem létezik. Egyébként is Németh Géza nem az a művész, akit támogatott, vagy akárcsak eltűrt volna az aczéli művészetpolitika. Indulása így azután meglehetősen nehéz volt. A hatvanas évek végének, a hetvenes évek elejének jellegzetes szubkultúrájából emelkedett ki ő is. Kűlönböző klubokban, művelődési házakban állítja ki munkáit, majd a Galántai György által vezetett balatonboglári Kápolna Galériában, amit Szabó László emlékezetes Népszabadság-beli cikke miatt betiltottak 1979-ben felvették a Művészeti Alap tagjai közé, de kiállítási lehetőséget ezután sem kapott sokáig.
1985-ben ezután elindul szerencsét próbálni az Á“perenciás tengeren túlra – egyenesen New Yorkba. Az első időszakban nagyon sokat dolgozik, a városba jóformán ki se teszi a lábát. Nagyméretű vásznakat fest. Korábbi, még itthon festett munkáin egy elsűllyedt kultúra romjai voltak láthatóak. A pusztulás képeit festette. Az amerikai képek kűlönös világot mutatnak. Ezeken a képeken kozmikus történések láthatók: elemi erejű gyűrődései az anyagnak, spirituális térgörbűletek, belűlről fénylő hatalmas formák. Nem voltak ezek a képek előzmény nélkűl. Szitanyomatokon, grafikákon már fel-feltűntek a kűlönös rajzolatok, amiket a művész a homokban fedezett fel, vagy kövűletek őslenyomataiban, gyökerek gyűrődéseiben. A képeken megjelenő világot magamban organikus, vagy mágikus metaforáknak neveztem el. A mágikus metaforák jellemzik Németh Géza Amerikában festett képeit. Kűlönös paradoxona ennek a pályának, hogy ezek az érett munkák – dacára annak, hogy Amerikában készűltek – felidézik a sámánok, varázslók, manók kűlönös világát: egy nép ősi emlékezetének helyszíneit. A mítosz tájai e képek, az őstörténeté, a kezdeteké, a kultúra szűletéséé. Olyanok ezek a “tájképek", mintha épp most lépett volna ki belőlűk a két magyar mondai figura, a Fanyűvő és a Sziklagörgető.
Ezután sorba veszi a galériákat. Az Egyesűlt Államokban kialakított adózási rendszer előnyösen befolyásolta a kulturális célú beruházásokat, alapítványokat, ösztöndíjakat. Ágy azután hihetetlenűl fellendűlt a műkereskedelem. Európa lassan elveszítette azt a prioritását, amit évszázadokon át a művészet terűletén szerzett. Amerika lett a műkereskedelem központja, onnan diktálják a “divatot", az árakat. New Yorkban közel 3000 galériás működik. Szinte minden irányzat képviselve van, nincs stílusdiktatúra.
Persze nagyon nehéz bekerűlni magyar festőnek egy galériába. A műkereskedelem űzlet – méghozzá jó űzlet. A műkereskedő elég sokat kockáztat, ezért nagyon megnézi, hogy kitől vásárol, vagy kit menedzsel. Nagyon magasak a helyiség-bérleti díjak, drága a propaganda, a hirdetések, a katalógusok.
Németh Gézának szerencséje volt. Közös ismerősök révén megbarátkozott az azóta elhunyt magyar származású festőművésszel, Ladányi Imrével. Ladányinak nagyon tetszettek Németh Géza képei, és bemutatta őt egy olasz orvosnak, akinek galériája volt New York egyik gazdag elővárosában, Scarsdale-ben, a Brucato Art Gallery. Itt volt 1985-ben az első amerikai kiállítása Némethnek. A kiállításnak sikere volt, az Art Speak kedvezően mutatta be a festőt, több más lap is írt a kiállításról. Ha a galériás rendez kiállítást valakinek, akkor ő dönti el, hogy mit állít ki. Az ő pénze fekszik a kiállításban. Minden kiállításkor többoldalas szerződésben rögzítik a kiállítás időtartamát, terűletét, azt, hogy a reklámról ki milyen arányban gondoskodik, és eladás esetén milyen arányban oszlik meg a bevétel. Általában 40 % a műkereskedő haszonrészesedése. Van aki bérbe adja a galériáját, azonban kevés művész élhet ezzel a lehetőséggel, mert ez igencsak költséges. A Madison avenue-n 15 ezer dollár körűl van a kétheti bére egy kisebb galériának.
Több magyar származású galériás is található New Yorkban. A leghíresebb az 57. utcában Tibor de Nagy galériája. A 71. utca és a Madison avenue sarkán található Kövesdy Pál galériája, aki a századelő magyar művészeivel foglakozik, főleg Kassákkal és körével.
Németh Géza hamarosan tagja lesz az Art Gallery-nek és 1987-ben megnyeri a Világbank nemzetközi képzőművészeti pályázatát. A Világbank washingtoni központjában önálló kiállítást rendez képeiből 1988-ban. Ugyanebben az évben Budapesten a Duna Galériában láthatók azok a festmények, amelyeket Amerikában festett. Ezt az anyagot azután 1989-ben Kecskeméten és Egerben is kiállítottál.
Sajnos az itthoni mostoha viszonyok miatt nemcsak orvosok, mérnökök, hanem egyre nagyobb számban művészek is kűlföldön próbálnak érvényesűlni. Magyarország mindig mostohán bánt a művészeivel. Az elmúlt évtizedekben egy-két kiemelten támogatott művész példájával azt a látszatot keltették, hogy a művészek kivételezett társadalmi helyzetet és anyagi támogatást élveznek, szinte eltartja őket az állam. Nos, a statisztikák mást mutatnak. A Művészeti Alap képzőművész tagjai közűl cca. 40 %-nak semmiféle jövedelme nincs a művészetéből.
Németh Géza hazajött – itthon dolgozik. Azt reméli, hogy a megélénkűlő gazdasági életben a műkereskedelem is újraszerveződik, és bekapcsolódik a nemzetközi vérkeringésbe. Akkor talán az értékrend is átalakul majd. A három rosszemlékű T – a támogat, tűrt és tilt – , helyett egy negyedik T, a tehetség kap több lehetőséget és teret.