vissza
1995. Egy festő és egy kerámikus szobrász

Wehner Tibor:
Egy festő és egy kerámikus szobrász


Műkincs-figyelő 1995. június 1.

A balatonfűredi ART-EAST Galériában rendezett kiállítás két alkotója, a festő Németh Géza és a keramikus-szobrász Thury Levente bár csaknem egykorúak, jóllehet mindketten a negyvenes évek első felében szűlettek, mégis a kortárs magyar művészet két eltérő generációjának képviselőjeként lépnek fel. A thury Levente-művek a hatvanas-hetvenes évek fordulójától szerepelnek kiállításokon - az alkotó szabályszerúen az Iparművészeti Főiskolán kapott diplomát-, míg Németh Géza kompozíciói inkább a nyolcvanas évektől ismertek: ő építészeti tanulmányok, kisebb nagyobb kitérők után jelentkezett képeivel a nyilvánosság előtt.
A két alkotó pályáján közös vonás, kűlönös fontosságú mozzanat a meg-megismétlődő, hosszabb-rövidebb amerikai alkotóperiódus: Németh Géza és Thury Levente is jelentős kollekciókat hozott létre, s mutatott be az amerikai nagyvárosok galériáiban és múzeumaiban - az utazás-élmények mindkettőjűk munkájában inspiratív hatásúak voltak -, s a közelmúltban közös kiállítással is felléptek a tengerentúlon. Itthon Thury Levente 1992-es, jelentős szakmai figyelmet keltő és sikert arató Vigadó Galéria-beli, és Németh Géza néhány hónappal ezelőtt rendezett Ujpest Galéria-beli, festői munkásságáról átfogó igénnyel számot adó önálló tárlata után, most ez az első magyarországi egyűttes fellépésűk, az elmúlt néhány esztendő terméséből válogatott anyagot tárván közönség elé.
Ez a kiállítás - az előzményeket, a körűlményeket nem ismerő szemlélő is megállapíthatja - két önálló művészi arcél, művészi törekvés megrajzolója: két autonóm művészi világ tűkröztetésének lehetűnk tanúi. A közös fellépés indokául tulajdonképpen csak a művész-barátság jelölhető meg, illetve a műalkotásokban testet öltő új valóság, és a valóságos valóság közötti viszony bonyolult rendszerében fellelhető, nehezen kitapintható áttételek, kapcsolatok rokonsága, amelyek talán azonosító jegyekként ítélhetők meg. Gondolhatunk itt arra, hogy a valóságelemek a kerámikus-szobrász anyagában mítikus színezetű motívumok gyanánt, a festő művein emlékszerű, már-már az emlékek ködébe vesző foszlányokként - a plasztikákban és a képeeken is fellelhetők, de a megjelenítés, az átírás módszere más-és más, a kifejezés is eltérő utakon és irányokba futó, és eltérő metodikájú.
Thury Levente npjainkra már messze eltávolodott a hagyományos, a tradicionális kerámiától, a tárgyformálástól, s túllépett a kerámiaszobrászat konvencióin is: az égetett, mázas agyag már csak egyik összetevője, s nem is a leglényegesebb alkotóeleme kollázsszerű, asszociatív indíttatású kompozícióinak. A nyolcvanas évek óta a Gólem-motívumkör megannyi alkotásra inspirálta - a parányi, néhány centiméteres Gólem-hadseregtől eljutott a nagyobb méretű, mondhatni normális méretű Gólemekig -, s már-már új mítoszt épített fel riasztó szépségű, vonzón rút arcaiból és fejeiből, amelyek talányos tárgykapcsolódások összetevőiként jelennek meg alkotásain.
Németh Géza hagyományos technikával dolgozik, terepe az évszázadok óta használatos sík vászon, s legfontosabb eszköze a szín, amelynek alaptónusa hol megélénkűl, hol szűrkébe, kékekbe, zöldekbe fordulón szordínósra vált. Táblaképein az elvonatkoztatás és a valóságigényű ábrázolás határvonalán izgalmasan egyensúlyozó motívumok, elemek jelennek meg: madarak, állatok, a tárgyak és az emberalakok éppoly gyenge szálakkal kötődnek a valóságos formákhoz, mint az elvont, absztraktba váltó, öntörvényű festői jelek és jelzések egyűtteséhez.
Mintha rejtett, sodró indulatok forronganának a formák mögöttes terében - aztán minden visszaáll a maga megszokott vizuális kerékvágásába: az azonosságok és az ismeretlenségek váltakozása kelt feszűltséget és okozhat némi befogadói zavarokat Németh Géza vásznain.
Á‰s ha ezt a két ellentétes művészeti szándékokkal motivált, kűlönféle irányokba törő alkotói világot mégis valamifajta közös nevezőre szertnénk hangolni, akkor a meditatiív alkotói attitűdöt jelölhetjűk meg, illetve emelhetjűk ki: a szemlélődő magatartást, a biztos kijelentések elkerűlését, a megérzés-szerű közvetítést, a bizonytalan létállapotok, a semmi sem biztos rezignált tűkröztetését, az óvatos sejtetéseket, s valami csendes, beletörődő szomorúságot. E hangulatok és megérzések jegyében ajánlhatjuk az érdeklődők figyelmébe a festő Németh Géza és a keramikus-szobrász Thury Levente balatonfűredi kiállítását
vissza